Gimnáziumi évek: 1955 – 1959.
1955. szeptember elején kinyílt előttem egy teljesen új világ, amikor átléptem a gimnázium kapuját. Új arcok mindenfelé. Új tanárok, új diáktársak. Akkor persze meg sem fordult a fejemben, hogy az elkövetkező négy év nagyon sokat fog jelenteni az életemben. A Corvin Mátyás gimnázium azokban az években száműzetési helynek számított. A regnáló hatalom nem tudta elviselni a másképp gondolkodó, a rendszer elveivel nem egyetértő pedagógusokat, és ezért Budapest központi középiskoláiból a külső kerületekbe helyezte őket. Így értendő a száműzetés. Azonnal hozzáteszem, hogy ezzel mi diákok csak jól jártunk, mert olyan kiváló, jó képességű tanárok oktattak bennünket, akikre azóta is büszke vagyok, és jóleső érzéssel emlékezem rájuk.
A gimnázium egy szép parkban helyezkedik el. Előtte látható névadójának, Mátyás királynak a mellszobra, amelyet 1896-ban a millennium alkalmából állítottak fel. A szoborhoz egy kedves emlékem fűződik. A gimnázium fennállásának 25 éves évfordulója alkalmából én helyeztem el a koszorút a szobor talapzatánál.
A gimnáziumban rengeteg új benyomás ért. Tovább tágult a világ körülöttem. Lassan – lassan kezdtem hozzászokni az új környezethez. Hirtelen nagyon sok új információ zúdult rám. A matematika órákon szinte azt éreztük, hogy sohasem tanultunk azelőtt számtant. Greff Géza tanár úr hihetetlen lendülettel próbálta átadni a belészorult hatalmas tudásanyagot. Látszólag nem nagy sikerrel. Szaporodtak az egyesek a naplóban. Egy idő után elkezdte hizlalni az egyeseket. Néha felemelte a hangját, utánunk vágta az ellenőrzőt... Mi persze próbáltunk panaszkodni az osztályfőnöknek, de nem sok foganatja volt. Hiába, a módszer szokatlan volt, a színvonal igen magas. Persze az év végi jegyeket a sok egyes kisebb mértékben befolyásolta, mint azt mi gondoltuk. Valószínűleg nevelési célzat húzódott meg a háttérben. Ma már tudom, hogy Greff tanár úrnak igaza volt, hiszen a matematika végig az egyik kedvenc tantárgyam volt. Később már nem ő tanította, hanem Sigmond Elek (Zsiga bácsi). A két ember között ég és föld volt a különbség. Zsiga bácsi egy végtelenül szerény, halk szavú, jóságos ember volt. Az anyagot leadta, de nem tudta olyan érdekfeszítően, ahogyan az elődje. Csupa szív ember volt.
A fizikát Hamza Tibor oktatta, aki az én szememben a csúcsot jelentette. Ő aztán mester volt a tudás átadásában és a fizika vonzóvá tételében. Mint említettem már, Husztról került a gimnáziumba. Rám életre szóló hatást gyakorolt. Minden vágyam az volt, hogy az életben fizikusként tevékenykedjek. Órai szünetekben mindig a fizikaszertárban tartózkodott kedvenc műszerei között. Sokszor benyitottam hozzá fizikával kapcsolatos problémáimmal. Nagyon szerette, ha a diákjai kérdéseket tettek fel. Azonnal rendelkezésünkre állt, félretéve az éppen végzett munkát. Ízig – vérig a tanításnak élő ember volt.
Hasonlóan kivételes tudású tanárom volt Olchváry Márta. No, őt aztán – főleg a fiúk – igazán nem szerettük. Irodalmat tanított, de azt kell mondjam, hogy szó szerint utáltam ezt a tantárgyat. Különösen a verselemzések mentek az agyamra, mert nem tudtam elhinni, hogy a költő mindarra gondolt volna, amit a tanárnő nagy átéléssel elmondott nekünk. A tankönyv kevés volt számára, az óráin jegyzetelni kellett, mint később az egyetemen. Ma már persze ezt is másképpen látom. Márta néni szívből szerette a tantárgyát és mindent elkövetett, hogy a diákjai minél nagyobb tudásra tegyenek szert. Nálam ezzel nem sokra ment, mert abban az időben abszolút nem érdekelt az irodalom. Kínszenvedés volt minden kötelező olvasmány elolvasása és olvasási napló készítése. Mindig a fizikához és matekhoz hasonlítottam mindent. Bezzeg azokból igyekeztem minél többet magamba szívni. Mégis azt kell mondjam, hogy Márta néni nagy értéket képviselt és azért valami megmaradt bennem azokból az időkből. Például az olvasás szeretete, ami nélkül el sem tudom képzelni az életet. Csak mindenkinek javasolni tudom, hogy minél többet olvassanak, de persze nem mindegy, hogy mit.
Osztályfőnököm az első osztályban Varga Lászlóné (Gabi néni) volt. Ő abban az évben oroszt tanított. Nagyon korrekt és jó pedagógus volt. Másodiktól kezdve egészen az érettségiig Faragó Jenőné (Klári néni) bábáskodott felettünk, mint osztályfőnök és orosztanár. Klári néni szinte, mint egy édesanya a gyermekével, úgy foglalkozott velünk. Minden ügyes-bajos dolgunkat meg lehetett vele beszélni. Ezzel a lehetőséggel főleg a lányok éltek. Csupa szív és szeretet volt. Ma is kapcsolatban vagyunk vele. Ő és Gabi néni szorgalmasan eljönnek az időnként tartott osztály találkozóinkra. Sőt egyik évben az összejövetelt Klári néni Vígszínház melletti lakásán tartottuk...
Kitűnő, igazi vérbeli pedagógus volt Németh József tanár úr, aki földrajzot tanított igen nagy szakértelemmel. Jellemző volt rá, hogy évközben soha nem osztályozott, de évvégén mindenki megkapta a megfelelő érdemjegyét. Nagy hangsúlyt fektetett a térképes tájékozódásra. Valamilyen súlyos betegség korán elvitte...
Történelem tanárom Vella Nándor volt, aki igyekezett a tankönyvön túllépve egy kicsit a valósághoz közelíteni a tananyagot. Sajnos abban az időben az irodalomhoz hasonlóan a történelmet sem szerettem. Általában a humán tárgyak nem vonzottak...
Rozsinszky Géza tanár úr a testnevelési órákat tanította. Emlékszem, hogy a fejenállást a tornaterem parkettjén végeztük és ezt jól megtanultam, sőt szerettem. Ugyanakkor a kézenállást nem tudtam elsajátítani. Szerencsére az életben nem volt rá szükségem. Rozsinszky tanár úr régi „bútordarab” volt a gimnáziumban. Korábban már említettem, hogy a negyvenes évek végén édesapámmal is együtt tanított...
Nagy Lajos tanár úr ábrázoló geometriát tanított. No, ezt a tantárgyat nem nagyon szerettem. Maráczi Ottó tanár úr bravúrosan oktatta a kémiát. Rendkívül érdekesek, sőt lebilincselőek voltak az órái. Őt annak idején édesapám is tanította a gimnáziumban. Mindig nagy szeretettel beszélt róla. Eleinte eljött a találkozóinkra, később már elmaradt. Azt hallottam, hogy nem meri üresen hagyni a lakását. Nagyon szerette a klasszikus zenét. Időnként a rádióban is részt vett a zenei vetélkedőkön...
Biztos néhány név kimaradt a felsorolásból. Egyrészt nem törekedtem teljességre, másrészt voltak olyan tanáraim, akik csak egy évig tanítottak. Valószínűleg nem hagytak maradandó nyomot bennem.
Folytatás
A gimnáziumi tanulmányaim során is szép lassan elérkeztünk 1956. október 23.- hoz. Próbálom felidézni az események kezdetét. Valami volt a levegőben. Otthon rendszeresen hallgattam a Szabad Európa Rádiót és az Amerika Hangját. Természetesen zárt ablakok mellett, mert abban az időben még a falnak is füle volt. Különösen Márai Sándor – akkor még nem tudtam, hogy egy hatalmas írófejedelem – műsora tetszett. Nagyon okos, érdekfeszítő gondolatai voltak a mindennapokkal kapcsolatban... A gimnáziumba dél körül jutott el a hír arról, hogy Pesten mozgolódás van, egyre többen gyülekeznek az utcákon. Ennél többet nem lehetett tudni. Aztán az események felgyorsultak. Másnap reggel már nem mentem be az iskolába. Úgy emlékszem a HÉV is leállt. Eléggé aggasztó híreket lehetett hallani Pestről a rádióban... Aztán hamarosan fellélegeztünk: győzött a forradalom Nagy Imrével az élen, aki egyszer már 1953-ban bizonyított. Csodálatos napok következtek, ami egy hétig tartott. Emlékszem, hogy a kistarcsai HÉV állomással szemben az országúton végestelen - végig álltak a szovjet tankok. Akkor még nem tudtuk, hogy csak bevetésre várnak. Én, mint orosz nyelvet tanuló diák, szóba elegyedtem a katonákkal. Gyakoroltam az orosz nyelvet, büszke voltam rá, hogy szót értettem velük. Órák hosszat lógtunk ott a közelükben, mert nagyon izgalmasnak tűnt minden. Nem tűnt fel, hogy némelyikük érdeklődött: merre van a Szuezi csatorna? Ma már tudjuk, hogy ezeket a katonákat eredetileg Egyiptomban akarták bevetni és meg is hagyták abban a hitükben. Azt hitték, hogy Egyiptomban vannak. Meglepetés volt számukra, hogy egy un. baráti országba kellett bevonulniuk. Az események kimenetele ismert. Maléter Pált, a forradalom egyik hősét, a szovjetekkel tárgyaló delegáció tagját aljas módon tőrbe csalták. Kádár János elárulta a forradalmat és a szovjet csapatok támogatásával magához ragadta a hatalmat. Véget értek a csodálatosan szép, felemelő napok. Elkezdődött illetve folytatódott a kommunista, ateista diktatúra, kezdetben kemény megtorlásokkal, majd később puhább, ravaszabb eszközökkel.
A tanítás csak valamikor 1957 januárjában folytatódott. Változás történt a tananyagban. Megszűnt az orosz nyelvoktatás, és elkezdődött a hitoktatás. Emlékszem, hogy egy igazán felemelő hittanóránk volt. Agilis, kiváló képességekkel megáldott, színes egyéniségű katolikus pap, Kacziba József, cinkotai plébános tartotta. Volt ott mindenről szó... Jól megmozgatta a fantáziánkat és éreztem, hogy nagyon fogom szeretni ezt az órát. A papot különben édesapám jól ismerte. Sajnos csak egy hittanóránk volt, mert a következő héten meglepődve tapasztaltuk, hogy véget ért a hitoktatás... Mindenesetre emlékszem, hogy nagyon felemelő érzés volt, hogy egy kivételével mindenki részt vett az említett hittanórán. Kűzdényi Lenke csak a református vallása miatt nem volt velünk...
Közben a gimnáziumban – csakúgy, mint a társadalomban – a visszarendeződés folytatódott a forradalom előtti állapotokhoz. Ez például abban nyilvánult meg, hogy a következő tanévtől ismét beindult az orosz nyelv oktatása. Tehát csak félév kihagyás történt.
A gimnáziumi évek alatt rám legnagyobb hatással a matematika és fizika tantárgyak voltak. Különösen az utóbbi iránt, mint arról már tettem említést, Hamza tanár úr maximálisan felkeltette az érdeklődésemet. Zsebpénzemből időnként vásároltam főleg fizikával foglalkozó könyveket. Szorgalmasan olvastam hétről – hétre az Élet és Tudományt, amelyben gyakran találtam izgalmas fizikai cikkeket. 1957 – ben beiratkoztam a József Attila Szabadegyetem Fizika tagozatára. Lelkesen jártam az előadásokra, amelyeket egyetemi előadók tartottak. Van a birtokomban egy „Látogatási Bizonyítvány”, amelyben elismerik, hogy szorgalmasan látogattam az előadásokat. Lassan elérkeztem az utolsó tanévhez a gimnáziumban. Megindult a felkészülés az érettségire, amely – legalábbis abban az időben – komoly próbatételt jelentett egy 18 éves diák számára. A „hogyan tovább?” kérdésre a választ az utolsó tanévben már kristálytisztán láttam. Fizikusi pályára szerettem volna menni. Sikeresen leérettségiztem és jelentkeztem az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem fizikus szakára...
Sajnos a gimnáziumi évek fénykép anyaga nagyon szegényes, pedig sok-sok esemény történt, de abban az időben még nem volt annyira divat a fényképezés, mint manapság. Ez persze nem zárja ki, hogy egyes osztálytársaimnál lehetnek elfekvő fényképek, mint ahogy nekem is van néhány a birtokomban. Ezeket már elküldtem egyik korábbi levelemben...
Összefoglalva elmondhatom, hogy tartalmas négy év volt a Mátyásföldön eltöltött időszak. A tanárok egy része maximális útravalóval látott el az életre. Igazi, szakmájukat szerető pedagógusok voltak, akik hivatásszerűen, nagy átéléssel művelték azt. Ősz fejjel is jólesik visszaemlékezni a gimnáziumi évekre. Mély nyomot hagyott bennem. Valószínűleg az osztálytársaim többsége is így gondolta, mert rendszeresen rendeztünk osztálytalálkozókat. Ezeken eleinte több tanárunk is megjelent. Ahogy múltak az évek számuk fokozatosan csökkent. Sajnos ennek fő oka, hogy végleg eltávoztak, de emlékük tovább él bennem. Mátyásföld valahogy azóta a szívem egyik csücskéhez tartozik. Nagyon megszerettem. Meg nem fordult a fejemben, azokban az időkben, hogy így túl a hetvenen ismét sűrűn látogatni fogom ezt a szép helyet. Andor fiamék költöztek ide. Így az unokák mellett a hely is vonz. Érdekes, amikor a busz keresztülmegy az Imre utcai megállón, még ma is minden alkalommal megkeresem tekintetemmel a gimnázium épületét és egy rövid időre elő jönnek a szép emlékek. Tényleg nem volt hiábavaló a négy év. Köszönet érte...
Végezetül, záróakkordként néhány szó a négy gimnáziumi év egyik nevezetes dokumentumáról, az érettségi osztálytablóról:
A krónika írása idején, 2013-ban – 54 évvel az érettségi után – a tablón látható személyek közül már többen nincsenek az élők sorában. Listaszerűen sorolom fel az elhunytakat:Dr. Németh József földrajz tanár, Hamza Tibor fizika tanár, Sigmond Elek matematika tanár, Rozsinszky Géza, testnevelés tanár, Vella Nándor történelem tanár, Kovács F. Mihály latin tanár, Nagy Lajos ábrázoló geometria tanár, Rock Edéné igazgató, Ancsin Éva osztálytárs, Gáll György osztálytárs, Horváth Imre osztálytárs, Kléger Tihamér osztálytárs.
A fentieken kívül az érettségi óta az alábbiakkal nem találkoztam illetve semmit sem tudok róluk:
Pedagógusok: Komoly Judit, Keszthelyi Rudolfné, Olchváry Márta, Milák Lászlóné, Vígh Gábor, Dr. Kiss Ferencné
Osztálytársak: Buzási Éva, Hajdú Emőke, Galambos Mária, Báder Mária, Simon Klára, Sztelek Gábor, Jáki Csaba, Kovács Péter. A felsorolt osztálytársaim egyszer sem jöttek el a meghirdetett osztálytalálkozókra, pedig kezdetben még megvoltak az elérhetőségeik... Sz. G. ugyan a kezdetek kezdetén megjelent, de fennhangon hirdetett reinkarnációs, különös nézeteire úgymond nem voltunk „vevők” és ezért megsértődött... Kár!
Latin – görög szakos tanár, akit 1941-ben helyeztek a Corvin Mátyás gimnáziumba. Nyugdíjazásáig, 23 éven át – 1965-ig - a klasszikus műveltség és embereszmény hirdetőjeként volt megbecsült, legendás hírű tanára az iskolának. Tanítványai rajongtak érte. Emlékszem, hogy rendkívül erős dohányos volt. A szünetekben mindig cigaretta volt a szájában... Engem nem tanított, de nagyon kedveltem, mint embert. Az osztály fele latint, másik fele németet tanult. Én az utóbbiakhoz tartoztam. Miska bácsi – mindenki így hívta - édesapámmal nagyon jó barátságban volt. Kistarcsán is járt nálunk néhányszor vendégségben. Sipos Ferenc
1933/34-ben került a Corvin Mátyás gimnáziumba. természetrajz - földrajz szakos tanárként. Később igazgatóhelyettesként is tevékenykedett, majd a háború utáni nehéz időkben ő volt az iskola igazgatója, mely feladatkört 1957-ig láthatta el. 1957 nyarán az I. István gimnáziumba helyezték át tanári beosztásban.
A képet egy 1954-es osztálytablóból vágtam ki... Sipos Ferenc engem egy évig tanított. Első osztályban a kémia tanárom volt. Pomogáts Erzsébet Kémiát tanított. Úgy emlékszem az osztályban mindenki szerette. Jó megjelenésű, kedves, csinos, magával ragadó egyéniség volt. Már nem tudom pontosan, hogy egy vagy két évet tanított, de ugyanúgy érdekfeszítően adta elő a kémiát, mint Maráczi Ottó tanártársa. Személyisége azért is érdekes, mert a testvére Pomogáts Béla, az ismert irodalomtörténész.
Néhány évvel ezelőtt Gödöllőn voltam kirándulni, megnézni a kastélyt, és ott találkoztam vele. A férjével, Hári Józseffel volt, aki szintén a gimnáziumban tanított. Hári Józsefet egyébként édesapám is tanította annak idején a gimnáziumban. A tanárnőt már több évtizede nem láttam, nagyon megöregedett... Utánanéztem az adatoknak: Pomogáts Erzsébet 1957 és 1963 között volt a Corvin Mátyás gimnázium tanára, tehát engem harmadik vagy negyedik osztályban taníthatott... Nagyon bánt, hogy az eredeti anyagban megfeledkeztem róla. Igyekeztem pótolni, megérdemli.
Kovács F. Mihály
Az oldal 2020.05.30-án készült.
A visszaemlékezés a facebook "Ex-Corvinosok" csoporton keresztül jutott el hozzám,
egy EX-CORVINOS: Mészáros Ferenc (59/B) gépéről
Köszönet a közreműködésért!
Információkat küldhettek a corvingimi@gmail.com címre!